Letícia vagyok,35 éves,egyedülálló nő.

Brutálisan elhízva.

Tipikus történet,először engem hagytak el,utána én hagytam el magam.A súlytöbbletem nem oka volt a szakításnak,hanem a következménye.160 cm-es magasságomhoz 85 kg.társul.

Ez most kicsit úgy hangzott,mint valami elbaltázott közhely az anonim alkoholisták klubjából,de mondjuk legalább inni nem iszom.

Mióta szakítottam,nem volt kedvem semmi értelmes dologhoz szinte,és ahogy az lenni szokott,a jó falatokban és töménytelen édességben kerestem vigaszt.Egészen 2013.04.12.,péntekig.Magam miatt,és nem mellékesen valakiért el akarok köszönni közel 30 kg-os többletemtől.Sosem hittem a fogyi bizniszben,a csodatablettákban és csodadiétákban,nem is próbálkoztam velük.Azt gondolom,hogy egyedül a kitartásom fog sikert hozni,és nincs varázslat,csak a több mozgás, kevesebb kalória elve.

Nem reménykedem,hogy véghez tudom vinni,hanem muszáj kijelentenem,hogy így lesz.

A férfiak már rég nem néznek meg,hacsak nem a rettenetes hájtömeg miatt.

A ruháim kismamaruháknak is simán elmennének,vagy ahogy egy filmben elhangzott,Pavarottinak is kölcsönadhatnék pár darabot.

Akinek nincs súlyproblémája,nem is értheti meg,milyen rohadt könnyű elhízni,aztán egy reggel hirtelen már undorodva szemléljük a pufók arcunk,amorf testünk,és érezzük,hogy mi nem vagyunk azonosak a tükörképünkkel.A fészbukon nincs profilképem,mert ellenségem a kamera,a cégnél a kolléganők szívesen állnak mellém fotózásnál,mert mellettem mindenki soványnak hat.És most tök komolyan,van akit vigasztalnak a női magazinok ostoba állításai,mely szerint csak a belső a lényeg,de minden oldalán vékony nők pózolnak,kamaszméretű cuccokban?Mindegy már,nem siránkozni akarok,hanem bebizonyítani magamnak,és annak a valakinek,hogy képes vagyok rá.

Az a valaki nem is tudja,hogy mennyire köze van ehhez a döntéshez.Ha tudná,hogy a mosolya,és egy mondata után hasított belém villámcsapásként a felismerés,szerintem kiszaladna a világból,mert az zicher,hogy utána velem szekálnák a kedves férfi kollégái,haverjai.

Nyilván elkönyvelt a ”dagi,jópofa,aranyos” kolléganőnek a könyvelésről,és ennyi.

Mivel nem mondhatom el senkinek,elmondom hát mindenkinek,így még jobban tartanom kell magam az elhatározásomhoz.

04.12.péntek

Ébredés.Ledobom a pizsamám,irány a fürdőszoba, és előhúzom az eldugott mérlegem.85 kg, akárhonnan nézem.Nos Letícia,elég az önsajnálatból,és a hüledezésből,ha nem akarom a vágóhídon végezni,akkor nálam most van itt az idő megállj parancsolni ennek a zsírgyűjtögető életmódnak.Munka után beszerzem a szükséges élelmiszert, gyümölcsöt,zöldségféléket,csirkemellfilét,és a kamrából összerakom egy zacskóba a már feleslegessé vált csipszet,csokit,nassolnivalót,majd lesz vele valami,szerintem a szomszéd néni nem ugrik el előle.

04.13.szombat

Szerény reggeli után irány cipőért,és egy vállalható melegítőért.Már nem akadok fenn a sajnálkozó tekinteteken,meg sem hallom a gúnyosabb megjegyzéseket,vagy vihorászást a hátam mögött.Két eladólányka leplezetlenül sutyorog engem bámulva,vézna karjukon eláll a sportbolt egyenpólója.Hiába,legnehezebb fázisban vagyok,el kell viseljem a szánakozó arcokat,minek híztam meg ugye.A szervezetem ordít édesség után,sajtos hamburgerek táncolnak a szemem előtt,mikor elfogyasztom az ebédem.Estefelé felavatni indulok az új edzőszerelésem,muszáj zenét is vigyek magammal,hogy a külvilágot kizárjam.Először lassan sétálok,majd növelve kicsit a tempót,szánalmas kocogásra váltok.Fura a testemnek az érzés,patakzik rólam a víz,lágyan reng a háj rajtam,fújtatok,és érzem,hogy arcom színe főtt rákéhoz hasonlatos.Szánalmasan rövid a hossz,amit meg tudok tenni,de mondjuk nem is vártam,hogy maratonnal kezdem az új életem.Lihegve felcaplatok a lakásomba,és lehámozva magamról az izzadt holmim,bugyiban,melltartóban,csak úgy elnyúlok a padlón.

04.14.vasárnap

Annyi házimunkám volt,hogy elrepült az idő,pikk-pakk délután lett.Lefotóztam magam fürdőruhában,és elmentettem egy mappába,hogy bizonyos időszakonként jól lássam a végbemenő változásokat.Elővettem a régebbi fotóim,amin vidáman mosolygok a lencsébe,a mostani küllememhez képest némi túlzással betegesnek tűnök.A bizonyos "valaki" arca jut eszembe,szerintem el sem hinné,hogy én vagyok a képeken.Kibővítem a zene választékom a lejátszómon,és felveszem a futáshoz gondosan előkészített holmim.Biztos csak pszichés a változás,de ma könnyebben rugaszkodom neki,testem talán nem felejtette el még a korábbi énem,és segít emlékezni a mozgásra.Jó a cipő,segítőkészen tűri dagi gazdája kínzását,nyugi tesó,vigasztalom magamban hülye módon,pár hónap és mindkettőnknek könnyebb lesz.